Fesztiválok, ünnepek, ceremóniák

Mint minden vallásnak, természetesen a voodoonak is megvannak a maga ünnepei, fesztiváljai, és ceremóniái. A legtöbb vallás kapcsán az ünnepek napja mindig egy fix időpont, azaz minden ezen vallást követő ember, egy bizonyos ünnepet ugyanazon a napon fog megtartani, ünnepeli. A voodoonál kicsit más a helyzet. Ahogy Milo Rigaud is írja könyvében a Secrets of Voodoo-ban (A voodoo titkai), “ahány ház annyi szokás”. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan ünnepek, amit az egyes közösségek máskor tartanak, mint a többiek, tehát nem beszélhetünk semmilyen, szigorú értelemben vett vallási naptárról. Ez természetesen, nem csorbítja az egyes ünnepek, ceremóniák komolyságát. A hívők számára a legtöbb szertartás anyagi áldozattal is jár, ebből kifolyólag előfordul, hogy egy adott szertartás kicsit csúszik, míg rendelkezésre áll a megfelelő anyagi fedezet. Másrészről viszont a voodoo nem dogmatikus vallás. Az egyes közösségek által tisztelt loák eltérőek, ezért nem mindenhol tartják meg egy adott loa ünnepét. Az itt olvasható felsorolás az említett könyv alapján készült, és elsősporban a főváros (Port au Prince környékén lévő közösségek ünnepeit tartalmazza.

Január

2,3,4 : Casé Gâteau –  Közösségi formája a manger-loa – “loák etetése” szertartásnak

6: Les Rois –  A Királyok ünnepe

Február

25: Manger têtes d’l’eau – “A tavasz rituális etetése” – Tavaszköszöntő, Télbúcsúztató

Március

16: Loco Davi – Étkezés a rituális fa és őrzője tiszteletére

17: Fete Danbalah – Danbalah ünnepe

19: Saint Joseph – Szent József – Legba igazságosságának kinyilvánítása, felfogható egyfajta “törvénykezési” napnak is, ahol Legba ölti be a “Bíró” szerepét.

19: Fete Loco – Loco ünnepe – Néhány houmforban együt tartják Danbalah ünnepével ( márc. 17.)

20: Legba Zaou – Rituális étkezés Legba tiszteletére, általában fekete kecskét és banane laudanne-t fogyasztanak

Április

27: Danbalah Wédo ünnepe, Clermeille

29: Cassé canarie – “A korsók összetörése” – Az egyik legfontosabb ünnep – A lelkek kihozatala a purgatóriumból

31: Mangé-les-morts – “A Holtak etetése” – “Managers crus” – rituális étel –  felajánlása a korsóknak melyek az elhunytak lakhelyéül szolgálnak, majd manager cuits felajánlása – tekinthető második fogásként is – ez általában gumbó vagy okra, moussah, illetve Karibi káposzta

Május

12:

18:

20,21:

30:

Róla Papa Halfnite